Tükörbe zárva – a tükör belseje

Első fejezet –  A tükör dönt

Sötét volt. Jane nem mert megmozdulni. A sarok felől halk motoszkálás hallatszott. Csak egy egér – mondta magában, és valamennyire megnyugodott. Mivel nem tudta, hogy hová került, úgy döntött felfedezi a helyet. Tett egy óvatos lépést előre, majd megállt. Nem történt semmi. Még egy lépés. Semmi. Harmadik lépés. A sarokban felerősödtek a hangok. Jane ijedtében nem tudott több lépést megtenni. Dermedten állt és a sarkot bámulta. Csend volt. Némán álldogált, a szemét nem vette le a hang forrásáról. Most már egyre feszültebben méregette, nem volt biztos abban, hogy csak egy egér. Ekkor hangos reccsenés hallatszott a lány háta mögül, mire felsikoltott és azzal a mozdulattal megfordult. Elég nagy zajt csapva, nyikorogva kigördült a félhomályból egy rozsdás tükör. Magát látta. Először az jutott eszébe, hogy a tükör mögött áll valaki, de nem. A rozsdás felületen egy gyönyörű lány állt. Csak az arcuk volt ugyanaz, Jane tanácstalanul állt előtte. Nem tudta, ki vagy mi gurította elé, de már szinte biztos volt benne, hogy nincs egyedül. Körbenézett, de nem látott senkit.

Visszafordult a tükörhöz de nem mert belenézni. Mi van, ha valami történik vele?

Belegondolni is fájdalmas volt, mire lehet képes egy ilyen semmiből felbukkant, régi tükör. Elindult a szoba ajtajához azzal a szándékkal, hogy most elmegy ebből a rém-szobából. Azonban ajtót hiába keresett. Nem volt. Megfordult a fejében, hogy kitöri a falat, mivel ablak sem volt. Jane egyre hátborzongatóbbnak találta a helyzetet. Úgy döntött, hülye filmek ide vagy oda, akkor is belenéz abba a tükörbe. Minimum annyi történik, hogy meglátja magát kócosan, pizsamában. Merthogy reggel arra sem volt ideje, hogy átöltözzön. Magában szitkozódva, óvatosan ráemelte tekintetét a tükörre.  Ahhha. Tehát magát látta. Először nem hitte el, hogy a tükörben álló lány ő. Kifésült haja a vállára omlott, nagy fekete csatjával oldalra tűzte szemébe lógó frufruját. Jane alig hitte el, hogy magát látja. Hosszú, csatjához hasonló színű, fekete ruhát viselt. Semmi masni, semmi csillám. Leszámítva, hogy csodálatosan festett, olyan volt, mint aki egy temetésről érkezett. A lány lenézett a ruhájára. Kék, pöttyös nadrág és hasonló, egyszínű kék felső.

Ahogy felnézett, a tükörben álló szép lány is. Jane forgatta a fejét, de szemét rajta tartotta a lányon, aki hasonló mozdulatokkal ingatta fejét, közben Jane-t nézte. A lány megborzongott. El sem tudta képzelni, miért öltözött olyan szépen a tükörben. Hát, mindenesetre újra belenézett. Farkasszemet nézett a gyönyörű énjével. Ugyan úgy néztek egy darabig, amikor Jane észrevett valami különbséget. A tükörben álló “Jane” halványan mosolygott de nem lehetett elsőre látni. Az igazi Jane viszont faarccal állt a tükör előtt. Ahhha. Szórakozik vele. Na, majd ő megmutatja. Tett egy lépést a hamis lány felé, majd még egyet. Három. Négy. Az ötödik lépésnél, már olyan közel volt, hogy csak az arcát látta. A tükörbeli már szélesen vigyorgott, megfeledkezve arról, mi a szerepe. Jane rámeredt.

– Nem tudsz átverni. Tudom, hogy nem a tükörképem vagy. Engedj be – suttogta a tükörbe, azzal a szándékkal, hogy bemegy ahhoz a lányhoz, és kideríti, mi folyik itt. A tükörben tartózkodó hátrálni kezdett. Jane nem tudta mire vélni. Most elfut? Vagy utat enged? Megszökik? Nem, azt semmiképp nem hagyhatta. A lány továbbra is mosolygott, de cseppet sem kedvesen. Jane elindult a tükör felé, mint valami idióta, aki neki akar menni. Eltűnt. A szoba teljesen üres volt, se motoszkálás, se recsegés, ropogás, suttogás. Néma csend. Jane nem tudta hová került, de most egy pici ablakba meredt és a szobát nézte. Abban a pillanatban nyílt az ajtó, ami akkor már ott volt a szobán. Egy magas fiú állt meg a szoba közepén. Reszketett, ezt Jane tisztán látta a kis ablakon keresztül.

Aztán, mintha csak fejbe verték volt, feleszmélt és torka szakadtából üvölteni kezdett.

– Jordan! Jordaaan! Hahó, itt vagyok! A tükörbe, nézz a tükörbe! – azonban Jordan, Jane testvére, nem látta húgát. Pontosan ott állt, ahol azelőtt Jane. A fiú nem láthatta a tükröt, mert az ablak kicsi volt, Jordan pedig rá se nézett. Jaj ne! Jane-nek szörnyű gondolatai támadtak. Ő most lehet, hogy a tükörbe került? És… De ezt már nem gondolhatta végig, mivel az ablak egyre nagyobb lett. Látta, amint Jordan ijedten rámered. Vajon most látja őt? Ezeket a gondolatokat muszáj volt elvetnie, mivel a fiú idegesen nézegette az ablakot. Nem Jane-re nézett. A lány szomorúan konstatálta, hogy nem rá pillantgat riadtan. Lehajtott fejjel, a sírással küszködve gondolkozott. Hirtelen felkapta a fejét. Arcán halvány könnycsík húzódott. Ránézett az ablakra. Odarohant hozzá és megkopogtatta. És talált. Jordan úgy esett hátra a rémülettől, mintha csak lökték volna. Jane, aki immár a nagy ablaktól egy centire állt, rátapasztotta orrát a felületre. Jordan úgy nézett rá, mintha szellemet látna.

– Ja… Jane? Most tényleg téged látlak ebben a tükörben? – suttogta rémülten. Jane a megkönnyebbüléstől hatalmasat sóhajtott. Tehát látja. Végre! Már majdnem teljesen elöntötte a nyugalom, amikor hirtelen bevillant a fejébe, hogy ő most egy tükörben áll, a bátyja pedig a másik oldalon. De várjunk csak. Jordan nem magát látja a tükörben, hanem őt. Hogy is van ez? Jane ott állt egyedül a gondolataival. Szerette volna elűzni őket vagy legalább átadni másnak. Jordan őt nézte. A lány nem tudta, hogy ha megszólal, a bátyja hallja-e. 

– Jordan. Hallasz engem? – kérdezte rekedten. Már nem sírt de hatalmas gombócot érzett a torkában. Jordan először nem felelt. 

– Igen azt hiszem. Bár elég halk vagy. Hogy kerültél oda?

– Nem tudom. Először én is kívül voltam, de aztán nem is tudom. Bejöttem. – válaszolta eltöprengve azon, hogy hogy is volt ez. Már nem emlékezett kristálytisztán, nem is tudta hogy kezdődött. Túl fáradt volt ahhoz, hogy az elejétől elmesélje a bátyjának a történteket. Fáradtan nézett Jordanra, aki láthatta rajta, nincs túl jól. Körbenézett. A tükör belseje nem tetszett neki. Kicsi volt. Ráadásul már a tükörbeli lányt sem látta, aki miatt bekerült ide. Úgy érezte, teljesen felesleges volt megpróbálnia elkapni a hamis “Jane”-t. Jordan elfordult és körbe-körbe járkált a kis szobában. Jane lehuppant és a tükör falához támasztotta fejét, amit most mindennél nehezebbnek érzett.

Második fejezet – Jane álma

Jane tudta, hogy nem szabad elaludnia de túl fáradt volt ahhoz, hogy uralja testét. Felült. Furcsa érzése volt, ezért lenézett. Lábait takaró rejtette el. Pizsama volt rajta, és ahogy megtapogatta fejét, igen kusza hajra fogadott volna. Ledobta magáról a takarót és felállt. Nem tudta, hogy hogy került ide vagy hogy mi történik vele. Ekkor a szobaajtón kopogtattak és a nyíláson felbukkant Jordan feje. Bár Jane nem ismerte fel saját szobáját, sejtette, hogy otthon vannak. A bátyja kedves mosolyra húzta a száját és együtt kimentek a nappaliba. Furcsa volt otthon lenni, leginkább a szüleit hiányolta. A tükrük előtt megállva azonban észrevett valamit.

– Mikor voltam fodrásznál? – kérdezte, fura, rövid, szőke haját nézegetve. 

– Tegnap elmentél és bubi hajjal jöttél haza. – felelte és úgy nézett rá, mint egy fogyatékosra, akinek egy napig terjed a memóriája.

– És mikor lett szőke? – Jordan felnevetett a kérdését hallva. Jane komolyan nézett rá, Jordan pedig kezdte azt hinni, húga megbuggyant.

– Mindig szőke volt. – felelte. Jane leült majd felállt. Nem tudta elhinni. Szőke? Hirtelen ötlettől vezérelve felnyúlt az egyik polcra és levette a tűzőgépet, majd letette az asztalra.

– Kiderítem, mi folyik itt. – jelentette ki, majd felemelte a tűzőgépet. Jordan nem tudta mit akar csinálni. A lány betette mutatóujját a tűző alá.

– Jane ne! – kiáltotta Jordan, de késő volt. Jane lenyomta a tetejét. Amikor kivette alóla az ujját, megvizsgálta a beletűzött apró fémet. Nem vérzett az ujja. Óvatosan kihúzta belőle a fémet és azt is megnézte. Nem volt véres. Abban a pillanatban előrebukott a feje, majd vissza, végül beverte a tükör lapjába. Álmodott. De vajon volt jelentősége az álomnak? Lehet, hogy mondani akartak neki valamit…

Harmadik fejezet – Mike

Jane felállt és körbenézett. Jordan épp a tükröt próbálta betörni a másik oldalról. Aztán eszébe jutottak a régi filmek, amelyekben a falon van egy kar ami nyitja a kaput. De nem volt kar. Jane elindult a szoba másik végébe, közben ujjait a falon húzta. Megállt. Egy apró, kiálló valamit tapintott meg. Nem habozott, benyomta. Ahogy Jordan nekiment a tükörnek, beesett rajta. A tükör hullámzott, majd megint sík lett. Jane megpróbálta még egyszer benyomni a valamit, de nem sikerült neki. Jordan kétségbeesetten nekirohant a tükörnek. Jane-nek eszébe jutott, hogy megjelöljék, csak nem tudta mivel. Ekkor odasétált a tükörhöz, aminek támaszkodva Jordan ült a földön. A lány észrevett egy halvány, pici törést. Megkopogtatta, de nem tört tovább. Egy botot pillantott meg a földön. Ez is jó lesz – gondolta, és felvette. Kifeszített a tükörből egy darabot, ami a földre esett. Felvette és a kiálló valamit megjelölte vele. Egy kis x-et rajzolt a falba a tükördarabbal.

– Minden nap megpróbáljuk újra kinyitni. – jelentette ki határozottan, majd ő is lehuppant Jordan mellé…

Nem akart elaludni megint, mert félt, hogy újra olyasmit álmodik mint azelőtt, de Jordan már horkolt mellette, nem tudott ellenállni. Elaludt. 

– Jane ne! – kiáltotta Jordan, de késő volt. Jane lenyomta a tetejét. Amikor kivette alóla az ujját, megvizsgálta a beletűzött apró fémet. Nem vérzett az ujja. Óvatosan kihúzta belőle a fémet és azt is megnézte. Nem volt véres.

– Neee! – Jane lihegve és piros arccal ébredt. Jordan riadtan felé fordult.

– Mi történt? – kérdezte a fiú. Jane megrázta a fejét. Nem akarta terhelni bátyját olyanokkal, mint rémálom. Vagy ugyan az az álom. Jordan visszaült mellé és megsimította a karját. Ekkor egy magas férfit láttak meg a sarokban. Mindketten észrevehették, mivel Jane után Jordan is azonnal felpattant és mindketten a tagot bámulták. Jane felkapta a botot, amivel kifeszítette korábban a tükröt. A férfi higgadtan odasétált hozzájuk.

– Sziasztok. Az én nevem Mike. Elég ennyit tudnotok. – rekedt hangon csak ennyit mondott.

– Szia Mike. – köszöntek oda neki a testvérek. Mike csendben állt előttük. Jane megunta a kínos helyzetet, ezért csak odament a kis x-hez és megpróbálta benyomni.

– Nem fog sikerülni. – szólt oda Mike. Jane dühösen meredt rá. 

– De nemrég sikerült. – válaszolta a lány ingerülten. Mike megrázta a fejét.

– Minden századik évben kinyílik egyszer. Akkor volt másodpercre pontosan a kétszázadik év, amikor a testvéred nekiment a tükörnek. Jane úgy nézett rá, mint egy piszokra a parkettán. Nem hitt neki. De ha ő itt él, akkor muszáj hinnie neki. 

– Aj – nyögött fel a lány, és lecsúszott a tükörnek támaszkodva egészen a padlóig. Még száz évet várjon? Azt nem tehette. Ki kellett valahogy jutnia. Ekkor Mike olyat tett, amire senki sem számított. Simán, kézzel kivett egy darabot a tükörből. Jane is és Jordan is kérdőn néztek rá. Mike a kezéhez emelte az éles darabkát és végighúzta rajta. Jane felszisszent és a karjához kapott. Véres csíkokat pillantott meg. 

– Mi a… – nem tudta hová tenni azt, hogy Mike magát vágta és ő sérült. A férfi vicsorogva méregette őket, majd egy jól irányzott szúrással belevágta a tükördarabot az imént telekarcolt kezébe. Jordan felüvöltött és elterült a földön. Jane ijedten rohant hozzá és rémült fejjel kiabálva kérte Mike-ot, hogy hagyja abba.

– Annak ára is van. – mondta mosolyogva. Jane senkinek nem kívánta volna a helyzetét, de szeretett volna felébredni otthon, az igazi szobájában, barna, csípőjéig érő hajával és a macis papucsával. Könny szökött a szemébe, ha arra gondolt, mit kérhet tőlük a gonosz férfi. Halkan sírt, szipogott, majd miután átgondolta a lehetőségeket. Vagy megadják Mike-nak amit kér, vagy tovább kínozza őket. Úgy érezte nincs választása. A könnyei időközben csíkosra festette az arcát. Felnézett Mike-ra.

– Rendben. Csak hagyd abba! – mondta könyörgő pillantások között. A férfi abbahagyta. Megfogta Jane kezét és felhúzta. Azzal a mozdulattal eldobta mint egy babát, Jane pedig teljes erőből a falnak esett. Lecsúszott a fal mentén. Jordan odarohant hozzá, szinte ráesett. Jane-nek csak pár percre volt szüksége, felállt és nekirohant Mike-nak. A férfi felnevetett és egy kézzel tartotta vissza a lányt, aki idegesen fújtatva odébb sétált. 

– Szóval ez kellett? – kérdezte dühösen. – Ha vége a vuduzásnak jöhet a második rész?

– Nézd Jane. – felelte higgadtan a férfi. – Mondtam, hogy kérek cserébe valamit. Csak nem vártad, hogy meg is mondjam mit? Hol abban a móka? – a férfi már mosolygott is. Jane nem tudta felfogni amik elhangzottak. Hol abban a móka? Úgy érezte magát, mint egy játékbaba a polcon, akit akármikor levehetnek és játszhatnak vele. Jordan nem szólalt meg. Gondolkozott. Aztán megszólalt.

– Ha ennek ára van – kezdte – akkor azt az árat én fizessem ne Jane. A húgom. Velem lehet játszadozni. – Mike elképedve meredt rá. Jane sem értette. Játszadozni? Most Jordant képzelte el egy polcon ülő játékbabának. Levette volna a polcról és felélesztette volna, ebben biztos volt. Mike köhintett egyet.

– Hát jó. De Jane sem úszhatja meg. Ő kötött alkut, neki is fizetnie kell. – ment bele a férfi. Jane elképzelte, hogy Jordan és ő egymás mellett ülnek a polcon. Megborzongott. Elég filmet látott már ahhoz, hogy kellően sok rémkép legyen a fejében. 

– Jó éjszakát! – kezdett búcsúzkodni Mike. – Már ha van olyan. – zárta le a beszélgetést nevetve, azzal eltűnt az egyik sarokban. Jane és Jordan dermedten álltak egymás mellett. Már ha van olyan? Mindkettőjük fejében ennek a kérdésnek a megoldása motoszkált…

Jane nem akart aludni, de rászánta magát, hisz már úgyis mindegy volt… 

Negyedik fejezet – James

Miután leért a nappaliba a szokott módon, levette a tűzőgépet a polcról, amikor Jordan eltűnt. Jane pontosan tudta a visszatérő álom lépéseit. A következő pillanatban már a tűzőgép is eltűnt. Ekkor Jane feje előrebukott, mintha fejbe verték volna. 

– Gyere velem. – suttogta a fiú. Jane-nek tetszett a hangja, mély volt és komoly. 

– Rendben. Mi a neved? – Jane nagyon kíváncsi volt a nevére. Nem tudta miért, de nem akart elmenni, amíg nem tudja. 

– James. – válaszolta a fiú. Jane hallgatott. Elgondolkozott a néven. Valahol hallotta. Az apukáját is James-nek hívták… Az unokatesóját is… Nem tudta, honnan ismerős neki ennyire ez a név. – Mennünk kell. – tette hozzá aggódva James. Jane feleszmélt a bambulásból. James a kezét nyújtotta. Jane elpirult, ezért lehajtott fejjel megfogta a fiú kezét. Amint hozzáért egy másik terembe kerültek. Jane-nek már nagyon elege volt a tükrökből, most mégis ott állt, tükrökkel körülvéve. Csak az nyugtatta meg, hogy James fogja a kezét. Már nem pirult el, inkább lesápadt. Mindegyik tükörben az a lány állt, aki korábban Jane tükörképe volt. A hideg futkosott a hátán. James ránézett, bár nem látta a szemét, sejtette hogy rá néz. Azt is tudta, hogy most el kéne engednie a kezét, de nem merte. Félt, hogy ha szétválnak, beesik az egyik tükörbe, ami nem engedi felébredni. A fiú láthatta Jane-en, hogy fél, ezért bátorítóan rámosolygott és… eltűnt. Mintha ott se lett volna. Jane felsikoltott és leült. Nem mert nekidőlni a háta mögött álló tükörnek. Erősen fel akart ébredni, de nem tudott. 

– James! – kiáltotta teli torokból. Nem jött válasz. – James, kérlek gyere vissza! Ne hagyj itt! – a hangja kiabálásból könyörgőre, majd sírósra váltott. Nem bírta. Az egymillió tükör, ami mögül ijesztően vigyorog ugyan az a lány, mind őt nézve. Kitört belőle a sírás. Patakokban folytak a könnyei. Lehajtott fejjel zokogott, majd könnyes szemmel felnézett. James állt mellette. Aggódva nézett rá, majd megfogta a karját és felrántotta. 

– Nem szabadott volna sírnod. – mondta, de Jane teljesen elveszett a szemében. Mivel látszott. Füle mögé tűrt haja, néha előrecsúszott. Sötétkék szeme volt, amivel a lányt nézte. 

– Bocsánat. – szipogta Jane. Nagyon mérges volt magára, amiért megsiratta James-t. Tudta, vagyis inkább sejtette, hogy ez egy feladat, ő mégis bőgött. 

– Gyere. – Jane megfogta James kezét és visszatértek az eredeti álomba.

– Ha felébredek ott leszel? – kérdezte a lány. James mosolyogva megrázta a fejét. Jane érezte, hogy valaki lökdösi. Felállt és körbenézett a tükörben. Nem volt ott James. Félt, hogy már soha többé nem láthatja. Ekkor azonban a tükör másik oldaláról kopogtatás hallatszott. Jane megfordult és megdöbbenve nézett a tükrön át őt figyelőre. James volt az…